A dobogón
Hallom,
ahogy felcsendül a magyar himnusz. Sikerült. Megcsináltam. Az edzőmre nézek és
látom a szemében a büszkeséget. El sem hiszem, hogy sikerült. Pedig az edzésen
sosem ment ilyen jól. Az a sok munka, a kemény edzés végre meghozta gyümölcsét.
Győztem. Az a rengeteg idő, amit a felkészülésbe öltem, az a rengeteg idő, amit
a családomtól távol kellett töltenem… De megérte. Tekintetemmel végigpásztázom
a tömeget őket keresve. Ahogy az emberek arcát jobban megfigyelem, azt veszem
észre, hogy szinte ugyanaz az érzelem tükröződik a tekintetükben, mint az
edzőmében. Ők is velem ünnepelnek. Végül rátalálok arra az arcra, amit eddig
kerestem. Édesapám láttán elfog az elégedettség. Arcára kiül a büszkeség.
Eszembe jutnak azok a nyári napok, amikor úszni tanított. Már az első lecke
után tudtam, hogy ez az, amivel büszkévé tehetem. Ő mindig hitt bennem. A
himnusz már a végéhez közeledik. Az utolsó hangot elnyomja a tömeg ujjongása.
Az ujjongás, ami nekem szólt. Az ujjongás, ami értem van. Az ujjongás, ami
lángra lobbantja a lelkem. Az ujjongás, ami minden más hangot elnyom. Ez az én
pillanatom! Az én diadalom! Én sem bírok némán állni. „Győztem!”
Készítette:
Albert Szabina 10/b
Balassa Tünde 10/a
Békefi Viktória 10/b
Fekete Réka 10/b
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése